1534 Medici-kápolna
(Firenze, Szent Lőrinc-bazilika)
Épült 1520-1534 között.
A kiállítóteremben elhelyezett szobrok számszerint megegyeznek az eredeti síremlék elemeivel, az elhelyezkedésük azonban nem követi a kompozíció eszmei működését. Az eredeti alkotás ugyanis egy működő időgép. A működést az élet és halál, test és lélek, sötétség és világosság ellentétek feszültsége és vonzereje biztosítja az egyes szoborelemek szimbolikusan összefűzött filozófiai struktúrájával. Michelangelo kezdetben olyan térbeli elhelyezésben gondolkodott, ahol a síremlék a kápolna közepén elhelyezve lett volna körbejárható. Aztán végül ezzel ellentétben az objektumokat a falak mellé helyezte, és így a szemlélődő kerül a téridő középpontjába, ahol rátekeredik a születés és elmúlás folytonos körforgásának spirálkarja, és mint egy centrifuga, úgy röpíti a túlvilági öröklét felé. A Technika Házában a térbeli szűkösség miatt Giuliano párhuzamosan egymás mellett helyezkedik el Lorenzo-val, és a tekintetük nem kereszteződik a Gyermeket szoptató Madonna megújuló szimbólumában. Végül is nem végzetes a szituáció, hiszen kis fantáziával el tudjuk képzelni a működő kompozíció pozícióját, csak tudnunk kell, hogy mit kell elképzelni. Ezért emlékeztetőül idézzük fel az eredeti kompozíciót:
A falakat két zónában dupla korinthoszi pilaszterek és szürkésfehér párkányzat tagolják. A sírok az ajtók és a tabernákulumok fehér márványból készültek. a falak fehérre vannak meszelve, de eredetileg freskók díszítették. Lorenzo és Giuliano földi maradványait a szarkofág talapzatba temették el 1559-ben.
A Medici-kápolna kompozíciójában Platónnak a lélek hallhatatlanságáról vallott filozófiai nézetei tükröződnek. A Phaidónban kifejtett mítoszelemeket Michelangelo szerves egységgé forrasztotta, amikor beillesztette őket egy architektonikus szerkezetbe, amely feltárja a halál és a lélek halál utáni élete közötti titkos összefüggéseket. Bemutatja, hogyan szabadul ki a halál után a lélek a földi börtönből, a testből. A Hajnal, az Est, a Nappal és az Éj, az idő allergiái a sorsnak a halandó ember életében uralkodó leküzdhetetlen erőit szimbolizálják. Súlyosan nehezednek a szarkofágokba zárt romlandó testekre, uralkodnak felettük, míg holtak halhatatlan lelkei kiszabadítják magukat a középen felhasadt koporsókból, és fölébük, az idő vak erői számára elérhetetlen régiókba emelkednek. A test bilincseiből megszabadult lelkek (a hercegek lelkei) visszatalálnak igazi lényükhöz, és öröklét ideáljába merülnek, melyet a Gyermekét szoptató Szűzanya testesít meg, ezért mindkét herceg a Madonna felé fordul, elmerülve a Szűz és a Gyermek szemléletében.
Ez az oltárral szembenéző Medici Madonna a kápolna kompozíciójának a kulcsa. Az anya és a térdén lovagló izmos gyermek egyetlen lénynek tűnnek, megkapóan ábrázolják az élet ciklikusságának gondolatát: az örökös kimerülést és az örökös megújulást.
Michelangelo negyvenöt esztendős volt, amikor hozzáfogott a kápolna szobraihoz. Ekkor a stílusában bekövetkezett változás miatt, alakjai karcsúvá és mélabússá váltak. Az idősödő művész gondolatai egyre inkább a halál felé fordulnak. A Mediciek megbízása nagyszerű alkalmat teremtett arra, hogy szimbolikus alakokban ábrázolhatta a halálról való felfogását. A megbízást Giulio Medici bíboros adta 1519-ben. Michelangelo ekkor már tíz éve dolgozott II. Gyula pápa síremlékén, és ez a megbízás hátráltatta megakasztotta az aktuális alkotói folyamatot, a hatalmi viszonyok azonban kényszerítették az új irányra. Valószínűleg elsőnek Lorenzo síremléke készült el. A síremlékek elemei és a kápolna építészeti elemei organikus egységet képeznek. Fény csak felülről árad be a csalókán magas térbe, amelynek hatására a néző úgy érzi, rendkívül mélyen áll, mintha valamiféle kriptában lenne, távol a napfény birodalmától. A kápolna egésze a világmindenség összefoglaló képét alkotja: lent van az elhunyt lelkek hona, azután következik racionális architektúrájával a földi szférát ábrázoló közbülső övezet, végül pedig az égi szféra szerepét játszó nagy lunetták és a kupola. A fény fokozatos csökkenése szintén ezt a gondolatot látszik illusztrálni: az égi zónában még teljes erővel árad be, a középső övezetbe már csak apró ablakokon át hatol be, míg az alsóban nincs is közvetlen fényforrás.
Forrás: Tolnay Károly: MICHELANGELO Mű és világkép (14, 24, 46, 75, 76, 83, 84, 89, 90-97, 103-107, 180, 197, 198, 203, 204, 256, 257, 277, 306, 356 oldal)
https://it.wikipedia.org/wiki/Cappelle_Medicee
