5. Beretvás Szálloda (1858)

(városképi jelentőségű volt)

Épült 1858-ban Beretvás Pál tervei alapján eklektikus stílusban

Ezen a helyen állott egykoron Hrúz Mihály háza, ahonnan Petrovics Sándor járt az evangélikus iskolába. Hrúz Mihály annak a Hrúz Mihály lakatosmesternek volt az unokája, aki a Hrúzok közül elsőnek telepedett le Kecskeméten és 1763-ban halt meg. Az unoka 1775-ben született, felesége Valaszkay Eszter 17 gyermeket szült  közülük négy a születéskor meghalt. Az egyik nagylány Hrúz Erzsike volt, aki gondját viselte az elemi iskolás Petrovics Sándorkának, és ezen a helyen énekelte neki a Cserebogár, sárga cserebogár… kezdetű dalt, amit a Szülőföldem című Petőfi-versből ismerünk.  A szállásadó Hrúz Mihály másodunokatestvére volt Hrúz Máriának, a költő édesanyjának, és 1855-ben halt meg. A Hrúz rokonság halottait a vasútkert helyén egykor működő evangélikus temetőben temették el. Azóta a temető helyén parkosítottak, a sírokat azonban nem bolygatták meg, és a tetemek azóta is a Katona József szobor környékén porladnak. (Forrás: Székelyné Kőrösi Ilona:Petőfi és Kecskemét)

Erre a telekre építette fel 1858-ban id. Beretvás Pál építőmester a Beretvás Szállót. A földszintes épület hamarosan közkedvelt hely lett a város központjában. 1871-től ifj. Beretvás Pál vette át a szálló, étterem és kávéház irányítását, és a vállalkozás egyre népszerűbb lett. A megnövekvő igények szükségessé tették az épület felújítását és bővítését. 1879-ben Zaboretzky Ferenc átalakítási tervei szerint emeletet húztak az földszintre, és historizáló jellegű, romantikus köntösbe öltözött az épület. Az 1911. július 8-án éjjel 2 óra 2 perckor kipattant földrengés miatt keletkezett károk következtében egy időre be kellett zárni.  A felújítás után azonban nemcsak a város jellegzetes épülete, hanem a helybeliek egyik fontos közéleti találkozóhelye lett.

A második világháborút követő államosítás után ismét átalakították az épületet, megfosztották a romantikus díszítéseitől,és Béke Szálló néven üzemelt egy ideig. Az 1956-os földrengés állítólag újabb károkat okozott, és 1958 májusában a régi épületet lebontották. Az egykori polgári jelképnek számító objektum nem illett bele az akkori városfejlesztési koncepcióba.